Litvánia, Villnius

 

Szeminárium, amelyen a litván antiterorrista alakulat (ARAS) tisztjei és civilek is résztvettek.
A képek megtekínthetőak a galériában.

SI-Jo Szeminárium

 

A leglelkesebb tanítványok kétség kívül minden évben várják az őszt, amikor Leung Ting Nagymester érkezik hozzánk a Magyar Wing Tsun Egyesület legfontosabb rendezvényén. Idén a szokásostól eltérően két napon át tanított Si-Jo, valamint az oktatóknak, asszisztenseknek, bátor haladóknak még egy nap rendelkezésre állt. Hosszú idő ez, szinte egy fél nyári tábor, mégis olyan rövid. Nagyon jó volt látni, hogy a Si-Jo Leung Ting mozgása, dinamikája, humora, kedvessége mit sem változott. Az oktatói napon úgy röpködtek az emberek a kezei által, hogy öröm volt nézni. Ösztönzőleg kellett hogy hasson az idősebb életkorú tanítványokra, hogy láthatták egyenes testtartását, figyelmes tekintetét, gyors mozgását.

A jó kung fu tanuló tudja mire kell figyelni. Tudja, hogy a mester előtte jár az úton, viszi a lámpást, mutatja merre van a helyes irány. Ahogy Si-Jo idén is elmondta, nem azért jött hogy új, soha nem látott technikát tanítson. Arra ott vannak a Wing Tsun rendszer formagyakorlatai és az instruktorok munkája a klubokban. Azért jött, hogy a mozdulatok helyességét, alkalmazását, időzítését, harci taktikát, helyes edzésmódszereket tanítson. Egy nagyon, nagyon magas szintről nézve.

A Siu Nim Tao formagyakorlat helyes gyakorlását is megtanulhattuk akkor, mikor elemenként, mozdulatonként vártuk hosszú másodpercekig, míg Si-Jo végighaladt az egész tornacsarnokot megtöltő nagy létszámú tanítványok között. Precizitását jellemzi, hogy még az egycentis tévedéseket is helyreigazította a mozdulatokban. Ha helyesnek látott egy mozdulatot, akkor annak stabilitását, az ujjak puhaságát is leellenőrizte. Leung Ting Nagymester a Wing Tsun kung fu legmagasabb szintű mestere, így jótanács a tanítványoknak: jegyezzék meg, miben lettek javítva és - ahogy az Egyesület tagsági könyvében lévő szabályok is kimondják:

A tanultakat SOHA EL NE FELEJTSÉK!

Idén Si-Jo alaposan megdolgoztatta a tanítványokat, a szeminárium egészét végigkísérő alapsorozat folyamatos munkát igényelt. Állandó, szünet nélküli mozgást, ahol csak támadócserénél lehetett szusszanni. A tanítások idejére leülhettünk picit, de amint elmondta, megmutatta az elméletet, máris lendületesen emelte a kezeit és határozottan mondta: "Come on! -Munkára!" Aki jártas a szemináriumokban tudja, hogy - miként a klubokban is - úgy a szemináriumokon is a tananyag gondosan megtervezett, egymásra épülő. A Wing Tsun gyakorlót egyre több irányból egyre többféle támadás érte kiszámíthatatlan irányból és időben. A válasz-technikák nem csak a Siu Nim Tao és Chum Kiu, de a mesterforma, a Biu Tze formából is származtak. Leung Ting Nagymester nagy hangsúlyt helyezett arra hogy elmagyarázza, mikor mit, miért, hogyan hajtsunk végre, mit tegyünk, ha lemaradtunk, hogyan térjünk ki és támadjunk vissza. A résztvevők láthatták, a 63 éves Nagymester kis mozdulataiban mekkora óriási erő lakozik.

"Where is a big guy? - Hol egy nagydarab srác?" - szeretjük ezt hallani, mikor asszisztenst kér a gyakorlat bemutatásához. Ahogy a formagyakorlat alatt, úgy a gyakorlás során is folyamatosan, fáradhatatlanul járta a teli csarnokot, nem csak javítva, de párba is állva a tanítványokkal. Akikkel ez már a korábbi években megesett mosolyogva örültek az "első bálozók" meglepetésének: "Úristen, hihetetlen puha keze van, mintha ott sem lett volna". Ez a magas szintű Wing Tsun, lágyság és erő együtt! Jól látható volt ez, mikor a kért asszisztens a teljes testtömegét beleadva sem tudta Leung Ting Nagymester kezét a Wu-Sau távolságon belülre kényszeríteni. Nagymesterünk pedig csak mosolygott... "Come'on, try your bests! - Gyerünk, adj bele mindent!"

A kezdőket, akik most látták személyesen először a Nagymestert természetesen megfogta közvetlensége, kellemes humora, vidám nevetése. Ahogy törődése is, ahogy egy szomorú piroscsíkost kedvesen megszólítva gyakorolni küldött "Where is your partner? Go find one!" és máris minden rendben volt. Ahogy szó nélkül odament kinyitni még több ablakot, mikor úgy érezte több levegő kell ennyi tanítványnak. Ahogy kedvesen, türelmesen dedikálta újra és újra az elé tett tárgyakat. Hosszasan sorolhatnánk, biztos hogy minden figyelmes tanítványnak voltak személyes élményei is.

 

Kedvessége, humora is a régi, de ne feledjük el azt a komolyságot és határozottságot, amivel felhívta a figyelmet az egyik legfontosabb dologra:

 

 "This is not for fun! This is for save your life!
Ez nem viccből van!
Azért van hogy megmentse az életed!"

 

Kovács Pál - díjat kapott Szél Gábor Si-Hin

 

Szél Gábor Si-Hing, kelet-európai főinstruktor helyettesnek, 2010. nov. 23-án, a több évtizeden át végzett kiemelkedő színvonalú sportolói, sportoktatói tevékenysége elismeréséül Rácz Róbert, a megyei közgyûlés elnöke, Kovács Pál - díjat adományozott.

 

Katonai bemutató magas rangú tiszteknek

 

 

 

A közelmúltban rendezte meg nyolcadik alkalommal a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Békés megyei szervezete az iskolai tanulók haditornáját a Békéscsaba melletti Fürjes laktanyában. A rendezvényen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter úr, Benkő Tibor altábornagy úr, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke és több magas rangú katonai és rendőr vezető is. A derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium honvédelmi tagozatos tanulóit 8 diák képviselte egy bemutatóval, Széll Gábor, 6. fokozatú Wing Tsun mester vezetésével.

 

 

A haditorna programja Benkő Tibor a Honvéd Vezérkar főnökének fogadásával kezdődött, majd a ködös, hűvös időben a színvonalas bemutatóval folytatódott, mely nagy sikert aratott a főtisztek és a magyar honvédség, rendőrség az állami közigazgatás vezetőinek, valamint az igen nagy számban megjelenő iskolások körében is.

 

Ezek után Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta: a honvédelem minden állampolgár kötelessége. "Amikor a történelem során a magyarok összefogtak, mindig hatalmas sikert arattak. Így volt ez Nándorfehérvárnál, vagy Eger ostrománál, de honvédeink bizonyítottak az 1848-49-es szabadságharcban is a jóval erősebb császári csapatokkal szemben" - fogalmazott Hende Csaba. "Az is a honvédelem fontos törvénye, hogy ha egy ország nem tartja el a katonáit, akkor kénytelen lesz ezt más nemzet honvédeivel megtenni. Ezt a törvényt a történelem írta, ezért jó, ha tudomásul vesszük és megfogadjuk", hangsúlyozta. "A jövő itt van mindig velünk. Amit ma megteszünk és megismerünk, az egyben a jövő is. A jövő ti vagytok, egy idő múlva rátok lesz bízva a haza és a nemzet sorsa! Ezért nem mindegy az, hogy a fiatalok honvédelmi képzése a napjainkban hogyan alakul", szólt a haditorna résztvevőihez.

 

Feliratkozás a következőre: